A területet a kereszténység előtti időkben a kelta avariszkok, majd időszámításunk kezdete utáni I. századtól a rómaiak birtokolják. A II.-III. században Pannónia útjainak kiépülésével indul fejlődésnek az itteni római telep (kasztrum). A IV. és VI. század között a különböző kvád és szarmata hordák betöréseinek, a hun, gót, osztrogót, majd longobárd, gepida törzsek uralkodásának eredményeként éhínség, pestis, marhavész jellemzi a környéket és településeket, amelyek végül a késői népvándorlás következtében teljesen felmorzsolódnak, eltűnnek. A VI. század végétől az avarok rendezkednek be tartósabban a vidéken, akiknek uralma egészen a Honfoglalásig (896) tart.
Anonymus szerint Árpád fejedelem ajándékozza ezt a területet Kond vezérnek, akinek fia Csörsz, a közelben épít várat. Feltehetően innét kezd el nőni és fejlődni a későbbiekben Torbágy (Turobag), amely talán a régi neve a Törökbálintnak, Turwallnak.
A XIV. századtól, mint guti Országh György, majd annak fia, Lázár rác despota birtokaként említik a települést az oklevelek. A birtokosok magvának szakadtával Mátyás király 1459-ben guti Országh Mihálynak, az ország akkori nádorának adományozta Torbágyot (Torbaágh, Thorbagy). Az ő Ferdinánd-párti utódaitól vette el a birtokokat Szapolyai János király, és adományozta az akkor éppen az ő pártján álló Török Bálintnak.
Törökbálint névadójának Török Bálintnak története, élete jelképszerű. Ez a rendkívül ügyes ember addig állt egyik oldalról a másikra, egyik király szolgálatától a másikéig, amíg az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb ura lett az országnak - hogy aztán a Héttoronyban végezze... Volt magas rangú bán, kegyvesztett száműzetett, "jól nősült" birtokos, mohácsi túlélő hős, király- és ellenkirály párti szövetséges, hódító és hódoló úr, roppant hatalommal bíró gróf és kormányzó. Kortársai leírása alapján is indulatos, ingatag jellemű, de büszke és lovagias ember volt, akit végül a török szultán csellel elfogatott, majd az isztambuli Héttorony közé záratott. Itt halt meg Török Bálint az 1550-es évek környékén.
Hogy Törökbálint hogy kapcsolódik névadójához, arra ma nem tudunk egyértelmű választ adni. Egyes vélekedések szerint Ő épített a csiki völgyre néző hegy kúpjára egy várat, egy másik álláspont szerint egy kasztellumot épített, amelynek romjai a XVIII. század elején még láthatóak voltak. Hogy pontosan mi az igazság, azt nehéz eldönteni. Egy biztos, az 1541-től 1686-ig tartó török uralom elpusztította nemcsak Magyarország legnagyobb részét, de semmivé tett minden követ, minden írást is amely a múltról, múltunkról szólt...
Török Bálint itteni birtoklásáról sem ismerünk korabeli írásos adatokat. Az 1546 és 1562 közti defterek szerint a szomszédos Örs faluban volt majorsága.
A XVIII. században Törökbálintot Turbal és Gross-Turbal néven is említik. A Gross-Turbal névalak a szomszédos Torgybágytól való megkülönböztetést szolgálja. E szerint a Törökbálint név XVIII. századi népetimológia eredménye csupán.
1693-tól Törökbálint a jezsuiták tulajdonába kerül, akik nemcsak elszántságuktól, hitüktől vezérelve, hanem tudásukat és hatalmukat is latba vetve látnak hozzá az ország újjáépítéséhez. A török kiűzetése után az elnéptelenedett vidékre először katolizált szerbek (rácok) telepednek le, majd az atyák rendeleteinek köszönhetően a Fekete-erdő környékéről német (sváb) telepesek érkeznek. A németajkú lakosok hamarosan felül is múlják létszámban az itt élő szerbeket.
Ezidőtájt (1699) épül ujjá a meredek lejtőjű domb oldalán barokk stílusban a falu temploma is a régi, gótikus stílusú, XV-XVI. századi templom maradványaira.
A községben azonban a remélt fellendülés helyett inkább a hanyatlás következett be, ugyanis két vármegye is igényt formált a település adójára. A nyomás következtében a telepesek száma 160-ról 31-re csökkent! Törökbálintot a jezsuiták rendjük feloszlatásáig, 1773-ig birtokolják, mint szerzetesrendi birtok egy "tanulmányi alapba" kerül.
A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia Majláth József kir. kamarai tanácsosnak adományozza a falut, akinek gazdálkodása, faluszépítése és - szeretete Ezidőtájt mintaszerűnek nevezhető. Az új tulajdonos a jezsuiták szép fekvésű, de elhanyagolt kolostor épületét egy második emelettel megnagyobbítja és lakályosabbá teszi.
Sajnos halála után fia, örököse nem méltó apja dicsőségére, emlékére, pénzzavarainak köszönhetően a falut hamarosan elzálogosítják. Az elzálogosítás során a Festetics család tulajdonába megy át a birtok. Miután ideköltöznek, nemcsak gazdaságilag emelik a helységet magas színvonalra, de állandó itt tartózkodásukkal és főúri életükkel külső fényt is kölcsönöznek neki. Festetics Ágoston helyreállítatja a kastélyt és a templomot, mintaszerűen gazdálkodik, de iskolaépítéssel, hangszereléssel is segíti a községet. Kegyúri kötelességeit nemcsak ittléte alatt, hanem elköltözése után is pontosan teljesíti.
A német családok bevándorlása 1701-ben kezdődött és viszonylag lassú folyamat volt. Az 1720-as összeírás a 69 családból még mindig 43 rác és csak 19 német famíliát talált. A németek ideérkezésének, és az egyre nagyobb népsűrűségnek köszönhetően a lakosság döntő többsége áttér az állattenyésztésről a növénytermesztésre, egyre intenzívebben használva a környező földeket. A helyi német lakosság alapvetően Baden tartományból, a Fekete-erdő környékéről érkezett, így – szemben számos, „tévesen” elnevezett, többnyire rajnai eredetű magyarországi német népcsoporttal – ők valóban svábnak tekinthetők. Első utcájuk, a beszédes nevű Neue Welt (Újvilág) mai napig őrzi a német betelepülés kezdetét.
Az 1828-as népszámlálás már igazán német ajkúnak találja a települést, az 1509 összeírt lakosnak mintegy kétharmada német, egynegyede pedig rác. Ez az időszak a gyorsuló növekedés ideje. Megszűntek a kezdetben jellemző bizonytalan birtokviszonyok, aminek következtében egy ideig két vármegye is igényt formált a település adójára.
A XIX. század végének „magyarosítási-magyarosodási” törekvései nyomán lassan a magyar beszéd is terjed, egyre többen magyarul iskoláztatják gyermekeiket, és a vallásgyakorlatba is bekerül a magyar szó. A békés gyarapodás évtizedei ezek, a település lélekszáma az 1800-as években 1120-ról mintegy 3000-re nő.
Török-Bálint törvényes és hivatalos neve 1900. év őszétől Törökbálint. A századfordulóra a lakosság száma háromezerre nő. A falu jó levegője miatt kedvelt üdülőhellyé lesz, a nyári vendégek miatt több gondot kell fordítani a község küllemére is. A Főváros közelsége mindinkább valósággá válik, megindul a HÉV közlekedés (1912) a budapesti Gellért térig, a főúri kastélyból tüdőbeteg szanatórium lesz, a faluban fiú és leányiskola is működik, zenekarok és színjátszó csoportok szórakoztatják az itt élőket, beindul a mozi. A szinte idilli képű életnek - ami nyilván rengeteg munkát, küszködést, fáradtságot és szenvedést is takart - a II. világháború vet véget.
A harcok ugyan elkerülik a falut, de a háború utáni szégyenteljes kitelepítés nevű őrület, annál nagyobb, talán soha be nem gyógyuló sebeket ejt. 1946-ban az itt élő sváb (német ajkú) polgárok nagy részét kitelepítik, helyükre az alföldről és a határon túlról érkeznek betelepülők. A sváb többségű, de egységes, tiszta és dolgos Törökbálintból egy heterogén, hagyományait és értékeit vesztett falu lesz. Az itt maradt svábokból pedig "asszimilációs terv", sima "nemzetiségi kérdés"...
Törökbálint háború utáni fejlődését alapvetően befolyásolja Budapest terjeszkedése, fejlesztése. Mint egyszerű agglomeráció kiszolgálja munka- és vásárlóerejét a Főváros dinamikusan növekvő igényeinek. Kap autópályát (hármat), depó nevű raktárvárost, majd a kilencvenes években bevásárló központokat, de sokáig nem kap csatornát, gázt és telefont, sőt elveszik kedvelt HÉV összeköttetését is.
Aztán a nyolcvanas évek végén megfordulnak az irányok... Törökbálint adottságai, mindenek előtt fekvése, elhelyezkedése, levegője továbbra is kitűnő, egyre több budapesti család kezd menekülni "vissza a természetbe". A község dinamikus fejlődésnek indul és elkezdődik városiasodása. Egyik legszebb részén, a Tükör-hegyen majd 300 családi ház épül, a község földje, építési telkei felértékelődnek.
A település 2007. július 1-én elnyerte a városi címet, amelyet augusztus 20-án egy egésznapos ünnepségsorozaton köszöntött Törökbálint lakossága.
2007-ben került átadásra az Európai Uniós páyázaton elnyert támogatás segítségével felépült Munkácsy Mihály Művelődési Ház új épülete. A 4.000 m2 alapterületű művelődési ház színházterme 320 fős, a szomszédos terekkel egybenyitva 500 férőhelyes. 4 szinten 12 rendezvényterem várja a látogatókat. Szintén az új épületben kapott helyet a Volf György Könyvtár is.
2013. szeptember 2-án Orbán Viktor Miniszterelnök Úr adta át ünnepélyes keretek között a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola új épületét, valamint a Törökbálint Sportközpontot.
A 18 ezer négyzetméteres létesítményben a 25 tanterem mellett egy lépcsős konferencia-terem és egy 500 négyzetméteres közösségi tér szolgálja nem csak az oktató nevelő munkát, hanem a Törökbálint kulturális igényeit is. Az intézmény sportlétesítményének legnagyobb eleme egy sportcsarnok, mely testnevelési órák megtartására három szekcióra osztható, az iskolai időszakon kívül pedig akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas küzdőtérrel és közvetítő rendszerrel rendelkezik. A sportlétesítményt két medencés uszoda egészíti ki. A gyermekek úszásoktatására egy kisebb medence szolgál, míg mellette egy 33,3 méteres versenymedence található, amely mozgatható végfallal 25 méteressé alakítható. A sportközpontban két fallabda pálya, fitnesz terem, szauna, gőz- és sókabin is található.
Ma Törökbálint olyan város, amely egyrészről megtartotta falusias jellegét, másrészről pedig lakosságának kvalifikáltsága, az itt élő emberek "Bálintszeretete", a különböző közösségek alkotóereje, az itt működő vállalkozások sikere méltó helyet vívott ki magának Magyarországon, Budapest szomszédságában.